2017. április 23., vasárnap

Búcsúlevél pókoknak

Bódi Kati pókja


Kedves Olvasóink, Barátaink, Alkotótársaink és pókjaink a sarokban,
  
a szívünkben ünnepi érzéssel és meghatódva köszönünk most el tőletek. Megszerettük születésnapi gyerekünket, a Borilányt, és örömmel csodálkoztunk rá minden mese, vers, interjú és illusztráció kapcsán, mennyire sokfélék vagyunk, mégis egyformák abban, hogy csak játszunk gyerekmódra.
A facebookon megosztottuk cimboráink régi, kedvenc bejegyzéseit, és ez felért gyerekkori kutakodásainkkal elfelejtett kincsek után a pókhálós padláson.
No és rengeteg inspirációt, ötletet kaptunk tőletek a témabörze pályázatunkra, annyit, hogy alig győzzük feldolgozni.
Egy vallomással is tartozunk, leginkább a pókoknak. Nem volt tervbe véve, hogy szerepetek lesz a jubileum kapcsán, csak úgy beleszemtelenkedtetek a bevezetőbe. Ahogy a pókok általában szoktak. De a téma során felfedeztük azt a gazdagon elágazó, leheletnyi hálót, amely összeköt bennünket. Ha meghúztunk egy szálat itt, megremegett még ott, meg ott is.
Ünnepélyesen megígérhetjük, hogy vigyázni fogunk a sarokban lakó pókjainkra, és tovább szőjük a cimborák hálóját a következő születésnapig, meg még azon is túl.
  
Köszönjük, hogy velünk voltatok!
  
Az Író Cimborák nevében a szerkesztők:
  
Bódi Kati, Majoros Nóra, Mészöly Ágnes, Miklya Zsolt, Szabó Imola Julianna, Rét Viki és Várfalvy Emőke
  
Külön köszönet Dávid Ádámnak



2017. április 22., szombat

Majoros Nóra: Jusztinia nem tud elaludni

Január 10-én kezdtük el ünnepelni a blogon a születésnapunkat az ÖT című bejegyzéssel. Szerkesztőink azóta bontogatják a levelesládájukban az izgalmasabbnál izgalmasabb csomagokat. Ahogy beérkeztek a versek, mesék, rajzok, a sok élményből bizony bennük is mese és kép gabalyodott, akár a téma elején felvetett pókfonál. Bori meséjét ma Majoros Nóra és Bódi Kati, no meg a sarki pókok szövik tovább.

Bódi Kati illusztrációi


A fákat úgy borította be a fehér háló, mintha egy vásári árus a törzsüknél fogva beleforgatta volna őket egy gigantikus vattacukor-készítő üstbe. A háló leheletnyi szálait az éjjeli fagy még fényes kristályokkal is teleszórta, így a vattacukorfák csak úgy szikráztak a holdfényben. Minden ötéves kislány álma lehetne egy ilyen csillámos vattacukorfa, ha nem csúnya, fekete és tekintélyes méretű pókok készítenék őket. Éppen akkorák, mint egy ötéves kislány tenyere.
            Az egyik pókhálógömbben, a kopasz ágváz között fehér függöny határolta a pókgyerekszobát, ahol Jusztinia, a pókgyerek feküdt függőágyában.
            – Anyaaaaa, nem tudok elaludni – szipogta, és magához szorította pókfonalba pólyázott alvópoloskáját.
            Pókmama egy elhaló sóhaj kíséretében ereszkedett le a fa égbe nyúló sudaráról.
            – Mi a baj, kincsem?
            – Félek.
            – Nincs mitől félned. Nézd, körülvesz a háló gömbje, és mind a kettőezerhatszáztizenhárom pókrokonod a közeledben alszik. Aludj te is.
            – Anyaaaaa, mesélj nekem!

2017. április 21., péntek

Interjú Szabó Imola Juliannával

Elérkezett az utolsó interjú. Elfáradt Bori, de el is szomorodott kicsit, mert nagyon szeretett a cimborákkal beszélgetni. Talán azért is hagyta a legvégére Szabó Imola Juliannát, hogy megvigasztalják a szavai. Hiszen ő is arról mesél Borinak, hogy ha vége lesz a születésnapi témának, mi, cimborák, akkor is itt leszünk egymásnak és az olvasóknak.



Rímkóci Bori: Hogyan, mikor keveredtél az Író Cimborák közé?
Szabó Imola Julianna: 2014-ben vettem egy nagy levegőt, és megkérdeztem Mészöly Ágit, hogy az IC zárt csoport-e, és játszhatok-e esetleg velük ebben a virtuális birodalomban. Az ajtó kinyílt. És az egészben a legjobb, hogy nem csak játszótérre találtam így, hanem igazi cimborákra, szívcsücsök barátokra és sajátbolygós hősökre is.

R.B.: Mit jelent számodra, hogy az ÍC tagja vagy?
Sz.I.J.: Az IC egy olyan tér, ahol szabadon lehet létezni. Találkozni szöveggel, képpel, emberekkel és szándékokkal. Figyelemmel és nyitottsággal körbeölelt másik dimenzió, ahol senki sem orrol meg rád, ha éppen nincs időd „átugrani”. Ha pedig egy hatalmas fejessel vetődnél egy új témába, akkor szabadon megteheted. Közben lehet kérdezni, és folyton rácsodálkozni arra, hogy milyen nagy erővel bír egy közösség.

R.B.: Melyik téma volt az elmúlt öt évben a kedvenced? Milyen projektet látnál szívesen?
Sz.I.J.: A Hét határon Nemzetközi Meseprojekt volt a nagy kedvencem. Izgalommal vártam a képet, amihez majd írnom kell. Akkor találtam Javier Zabala képzőművészre, és Maúllo Miska macskára, aki az első abszurd meselényem. Ugyanakkor a gyerekrajzokhoz készített szövegnél érzem azt, hogy olyan szerencsések vagyunk, hogy írhatunk. Hogy azokhoz a zseniálisan bátor és erőteljes rajzokhoz hozzászólhatunk. Azokat a perceket, amiket azzal töltöttem akkor, hogy több száz rajzot nézegettem, és fogalmam sem volt melyiket válasszam, mert mindben volt valami, azt nehezen felejtem. „A valami”. Ami miatt jó. Amiatt különösen jó néha ebbe a párhuzamos dimenzióba ugrani.




2017. április 19., szerda

Interjú Korom Ildikóval és Korom Bálinttal

A sok tollforgató (aki, mint az interjúból kiderül, igazi emberből van), nagyon szeret barátkozni, és együtt csinálni dolgokat. Leginkább játszani, de beszélgetni, felolvasni, kiállítást vagy játszóházat szervezni (titokban néha sörözni is, de tényleg csak az, aki nagykorú), és a cimborák ezekben a tevékenységekben kitűnő társra találtak Korom Ildikó és Korom Bálint személyében.


Rímkóci Bori: Hogyan kerültél kapcsolatba az Író Cimborákkal?
Korom Ildikó: Utánam nyúlt a múltam... Egy kedves lány, akinek az esküvőjét szerveztem anno, összeboronált Mészöly Ágival, mivel szerinte mi jól tudnánk együtt dolgozni, bármit is jelentsen ez. Ha visszapörgetem az elmúlt pár évet, szerintem telibe talált a megérzésével, mert nagyon jól működtünk együtt a közös projektjeinkben.
Korom Bálint: Kicsi korom óta sok mesét, verset olvasott az anyukám, először azt gondoltam, távoli nénik és bácsik írták ezeket. De kiderült, hogy nem, mert anyukám révén, aki rendezvényszervezőként is dolgozott, találkoztam először Mészöly Ágival, utána pedig egyre több Író Cimborával, és kiderült, hogy ők is olyanok, mint a többi ember, csak ők írók.

R.B.: Elsősorban milyen jellegű (volt) az együttműködésetek?
K.I.: Elsősorban nagyon inspiráló, de aztán még sok más is, például ismerkedős, lelkesedős, szervezkedős, beszélgetős, tervezgetős, keret-kijelölős, tárgyalós, cipekedős, mesélős, együttnevetős, együttbosszankodós, egyhúronpendülős a kapcsolatunk. Jobbára múlt időben, mivel mostanában kevesebb az olyan jellegű megmozdulás, amikben részt vettem.
K.B.: Nem tartom magamat igazi írónak, se illusztrátornak, csak néha-néha bukkanok föl az Író Cimborák között. Leginkább akkor, ha felkérnek valamilyen írásra, egy mese vagy vers illusztrálására, vagy ha pályázatot hirdetnek gyerekeknek. Szóval az együttműködésünk mesebeli: egyszer volt, hol nem volt.

R.B.: Mit emelnél ki az elmúlt évek Író Cimborákhoz köthető eseményeiből?
K.I.: A kedvencem a Gyerekszigetre történt kiruccanásunk volt, ahol két napon át különböző kortárs irodalmi- és kézműves foglalkozásokat tartottunk. Az Író Cimborák felolvastak, beszélgettek a gyerekekkel és a szülőkkel, de volt koncert és mesetotó, közös játékok és meseszövés is. Sok pozitív visszajelzést kaptunk, örültek az irodalmi sátrunknak, és ez felemelő érzés volt!
K.B.: Az egyik kedvenc közös munkánk a Hét határon című kiállítás volt, ahol a ÍC-k külföldi illusztrátorok képeiből választhattak, és az adott képhez kellett mesét írniuk. Az én történetem címe Böhömke álma volt, egy elefántról és a barátairól szólt, és Marcela Calderón illusztrációjához készült.
A másik kedvenc együttműködésem az Író Cimborák sátra volt a Gyerekszigeten. Azért voltunk ott, hogy sok gyerekkel megismertessük a könyvek és a mesék szeretetét, és a fantázia birodalmát. Sokat meséltünk, közösen alkottunk és játszottunk, szerintem jól érezték magukat, akik eljöttek hozzánk.









2017. április 18., kedd

Szabó Imola Julianna: Bori

Az egyik utolsó bejegyzésünkben Bori történetét Szabó Imola Julianna táncolja tovább. Az illusztrációt Varga Zsófi készítette, aki a kezdetektől gyakran szerepel a blogon összetéveszthetetlenül egyedi rajzaival.

Varga Zsófia illusztrációja


Bori, Bori elindult. Se nyomába, se léptébe. Ment az ötágú fához, a sárga csillagrésbe. Bori, Bori felrepült a hegy feletti kékre. A fák, akár a gyertyák, a lombok tűzben égtek. Jött az ősz, múlt a nyár, szaladt a tavasz, hátha utolérhet. Fújt a felhő, fújt az éj, koptak a hidak, a városi csendek. Marékba gyűlt a kő,  a tavakon levél tipegett. Vitte, hordta, repítette. Egy álmot, egy ígéretet, hogy jövőre már jön a hat, jön a tíz, és egyszer majd hetven. Milyen lassú az idő, ha múlik, milyen gyors, ha nem sietnél éppen.







2017. április 14., péntek

Interjú Smelka Sándorral

Sanyi te, jer ide - szólt Miklya Luzsányi Mónika, Smelka Sándor pedig jött, látott, játszott. Meg játszik. Meg játszani is fog. Üdv a klubban!


Rímkóci Bori: Hogyan, mikor keveredtél az Író Cimborák közé?
Smelka Sándor: Tavaly kaptam Miklya Luzsányi Mónitól egy e-mailt, hogy van még hely az Író Cimborák első táborában. Azt válaszoltam, hogy nagyon szívesen mennék, de én még nem írtam meséket. Móni válasza az volt, hogy majd a tábor után fogok. És igaza lett.

R.B.: Mit jelent számodra az, hogy az ÍC tagja vagy?
Sz.S.: A szórakoztató irodalomból érkeztem, leginkább felnőtteknek írok rövidebb, könnyedebb prózákat, humoreszkeket, melyek egy pécsi online újságban jelennek meg, így számomra egyfajta kirándulást jelent ebben a műhelyben alkotni. Mindig úgy képzeltem, hogy akkor kezd el meséket írni az ember, amikor gyereke születik, vagy a munkája során napi kapcsolatban kerül a „célszemélyekkel”. Én nem vagyok szülő, más gyerek sincs a közelemben (leszámítva a sérült gyerekeket, ami kicsit más közeg), ezért kihívás is egyúttal a meseírás. Teljesen új világ ez nekem, amit úgy próbálok belakni, hogy sokat olvasok, tanulok más cimbik meséiből. Nagy-nagy megtiszteltetés számomra, hogy ilyen szerzőtársak közt tanulhatok.

R.B.: Melyik téma volt az elmúlt öt évben a kedvenced? Milyen projektet látnál szívesen?
Sz.S: Nincs nagy múltam az Író Cimborák közt, de talán a 2016-os decemberi témát említeném meg, hiszen ekkor írtam először mesét egy adott témában, adott határidőre „élesben”. Egy karácsonyi színdarab volt a feladat, erre írtam egy mikulás mesét.
Hogy milyen projektötletem lenne? Űrhajós téma volt már?


2017. április 13., csütörtök

Méhes Károly: Világlátó Bori

Kit-kat, kattog az öreg óra Boriék házában, nem is ketyeg már, hanem csak kattog, zakatol, bánatos, amiért Bori születésnapi kavalkádjának lassan vége szakad. De amíg még tart, addig együtt játszik még sok cimbora: a mai bejegyzésben Miklya Zsolt verskezdetét Méhes Károly folytatja, és Makhult Gabriella varázslatos illusztrációja színezi.

Makhult Gabriella illusztrációja


Bori lány egyéves korában elindult
a szoba sarkába.
Bori lány kétéves korában megkapta:
vigyázzon magára.

Bori hároméves korában rájött, még
sok mindent nem látott.
Bori már négyéves volt, mikor elindult,
látni a világot.

Bori a városban annyi mindent látott,
hogy közben eltévedt.
– Városban sétálni egyedül? Borbála,
várjál még húsz évet!

– Könnyű azt mondani! – forgatta magában
a könnyű tanácsot.
– Megyek az erdőbe. Világot arra is
eleget találok.

Bori lány ötéves korában elindult
az erdő sarkába.
Nem félt, hogy egyedül. Tudta, hogy nem érnek
úgysem a nyomába.


***

Méghozzá azért nem érhettek el oda
mert bent a fejében
burjánzott ez a csodálatos erdő,
ott nődögélt szépen.

Így aztán, bár úton volt Bori folyton,
lábát a lakásból
ki se kellett tegye a huncut kis lányka,
úgy lehetett máshol.

Nem volt négyszögletes-kerek a Bori-erdő,
se százholdas pagony,
de azért mesés, csak épp máshogyan,
s valóságos nagyon!

Egy kicsit olyan volt, mint a közeli park,
meg az a kis liget,
a Tesco mögött, barátja-Krisztináéknál,
az udvar végiben.

A Bori-erdőben minden olyan eleven volt!
A fák s mind a bokrok
hallgattak nevükre, s attól függően, mit
susogtak a lombok,

voltak cimborák vagy ádáz ellenségek.
De ami a lényeg,
s Bori ezt élvezte azért a leginkább,
hogy ezek a lények

őt mind szerették s lesték a szavát,
s ha morgolódtak is
néha, sőt, megesett, hogy kikacagták,
nem volt vitás, hogy itt

kié az utolsó szó, mert ezek a szavak
mondták egyre tovább
a Bori-erdő történetét, hiszen általuk
történt meg a világ.

Ha ránézett Anya, bejött hozzá Apa,
Bori csak vigyorgott,
mert Anyát mogyoróbokornak látta,
Apa tölgyként állt ott,

és ő meg – ő meg lehetett bármi,
az ágakon cinke,
osonó róka, vagy még inkább szél,
egy istenke szinte,

aki saját erdő-világát felügyeli
s igazítja bölcsen.
Anya ilyenkor mindig rámosolyog,
s Apa szíve szökken

a meghatott örömtől, lám ez a lányka
nem is olyan cserfes!
Anyával boldogan megölelik egymást
– két szülő, ha repdes! –

hogy minden rendben s minden(ki) a helyén.
És a Bori-erdő
addig mesél-mesél majd a tovább
míg… - ha igaz – felnő!